Helyettes államtitkár látogatott kamaránkba

2015. június 11.
A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság országjárása keretében meglátogatja a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületeket annak érdekében, hogy megismerje azok működését a gyakorlatban.

Az országjárás első állomásaként 2015. június 3-án Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár és Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelmi referens a Nógrád megyei Kereskedelemi és Iparkamara mellett működő békéltető testületnél járt, ahol először Mihályné Balázs Melindával, a kamara titkárával és Dr. Pongó Erikkel, a békéltető testület elnökével találkozott. A megbeszélésen szó esett a fogyasztóvédelmi törvény jelenlegi, jogharmonizációs célokat szolgáló módosításáról, a békéltető testület mindennapi munkájáról, valamint a költségvetési támogatás elosztásával kapcsolatos változtatási javaslatokról.

 

 

Ezt követően Helyettes Államtitkár úr találkozott a Nógrád megyei Békéltető Testület tagjaival, ahol a testületi tagok üdvözölték a fogyasztóvédelmi törvény módosításának célját, azaz a békéltető testületek szerepének erősítését, ezzel együtt a magyar vitarendezési kultúra fejlődésének elősegítését.

 

 

A látogatás végén a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság tagjainak lehetősége volt, egy olyan testületi meghallgatáson részt venni, ahol a vállalkozás együttműködésének köszönhetően egyezség született.