Üdvözöljük a

Ismét lehet pályázni Fogyatékosság-barát munkahely Elismerésre!

honlapján!

-

Ismét lehet pályázni Fogyatékosság-barát munkahely Elismerésre!

2014. június 30.

Azok a nyílt munkaerő-piaci munkáltatók, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat,elnyerhetik a Fogyatékosság-barát Munkahely logót.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa.

A logó, a vállalat külső és belső kommunikációjában egyaránt felhasználható. A logó egyrészt azt üzeni, hogy a munkáltató örömmel fogadja a fogyatékkal élő álláskereső emberek jelentkezését (toborzási folyamatban használható) , és elkötelezett a már foglalkoztatott fogyatékos munkavállalók irányába is. Másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet, kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontokra, a fogyatékos emberek foglalkoztatására, mely elkötelezettség növelheti a cég presztízsét, illetve a szervezet CSR tevékenységébe is beépíthető.

 

Örömmel tapasztaljuk, hogy az érdeklődő szervezetek száma évről évre nő, azonban szeretnénk, hogy ez a lehetőség a jövőben is minél több munkáltatóhoz eljusson.

 

Amennyiben a fentebbi rövid ismertető felkeltette érdeklődését, szívesen ismertetném a program további részleteit, telefonon, vagy személyes találkozó keretében.

Mellékletben talál egy részletesebb ismertetőt, illetve további információkról a honlapon is tájékozódhat:

http://fbm.hu/page/24/aktualis-palyazati-feltetelek

 

Várom jelentkezését!

 

Köszönettel és üdvözlettel,

 

Pulay-Virág Borbála
Programvezető