Üdvözöljük a

Szakma Piactér – ahol kipróbálhatod magad!

honlapján!

-

Szakma Piactér – ahol kipróbálhatod magad!

2013. november 22.

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. november 19-én rendezte Szakma Piactér elnevezésű pályaorientációs programját. A rendezvény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak úgy mutasson be szakmákat, hogy feladatokat megoldva kipróbálják magukat, kapcsolatba kerüljenek az ott használatos alapanyagokkal, szerszámokkal, szakkifejezésekkel. Beszélgethessenek a mesterekkel, meghallgassák életútjukat.

A piactér nagy sikert aratott a tanulók körében, hiszen ilyen jellegű kezdeményezésen még nem vettek részt.

Miután Erdei Györgyné szakképzési vetető megnyitotta a rendezvényt, a tanulók birtokba vették a piacteret, az alábbi szakmákat próbálhatták ki:

villanyszerelő

cukrász

női szabó

asztalos

asztalos

szakács

szerkezetlakatos

fodrász

kozmetikus

eladó

csuhétárgy-készítő

pincér

eladó

Lehetett zöldséget faragni, tortát bevonni, ördöglakatot, fa dobókockát készíteni, varrni, csuhé angyalkát kötni, hajat bodorítani, szemöldököt szedni, díszcsomagolni, szalvétát hajtogatni, pénztárgépet használni és villanyt szerelni.

A tanulók a rendelkezésre álló idő alatt több szakmát is kipróbáltak.

A lelkes „piacozókról” a városi televízió és a Kossuth rádió is készített összefoglalót.

A sikerre való tekintettel jövőre is szeretnénk megnyitni a piacteret!