Üdvözöljük a

Lotaringiai delegáció látogatott kamaránkba

honlapján!

-

Lotaringiai delegáció látogatott kamaránkba

2006. január 19.

Január 10-én 7 tagú delegáció tett látogatást kamaránkban a franciaországi Lotaringiai Regionális Tanács képviselőjének vezetésével. A látogatás célja a francia régió és az Észak-magyarországi régió közötti gazdasági együttműködés kialakítása – így a küldöttség Nógrád megyén kívül a másik két régiós megyét Heves és Borsod-Abaúj Zemplén megyéket is felkereste.

A Regionális Tanács alelnöke Dominique Ronga asszony elmondta, hogy a Tanács elsődleges feladatának a kis- és középvállalkozások támogatását tekinti. Tájékoztat, tanácsot ad a támogatások köréről, pályázati tanácsadó irodát működtet. A régió földrajzi sajátosságait figyelembe véve segítséget nyújt a határmenti munkavállalás területén. A régió három országgal (Németország, Belgium és Luxemburg) határos.

Azzal a céllal érkeztek, hogy a két régió közötti ipari-gazdasági együttműködést erősítsék, cégeink megismerjék egymást és ezáltal javuljon piaci helyzetük és versenyképességük az Európai Unió belső piacán. A Regionális Tanács szintén működtet Euro Info Központot.

Ez év őszén üzleti fórumot szerveznek a régió központjában Metzben, ahová várják a magyar résztvevőket. A nemzetközi fórumon nemcsak francia, hanem a határmenti belga, német és luxemburgi vállalkozók is részt vesznek.

A kamara Euro Info Központja kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy keresse meg azokat a helyi cégeket, akik a fenti piacokon érdekeltek lehetnek, szívesen keresnek új üzleti partnereket  Franciaországban és részt vennének a Fórumon.

 

A Fórum nem tematikus, ezért bármilyen szektorból lehet jelentkezni, de orientáció végett a régióról a Tanács rövid bemutató anyagot küldött.

 

A Regionális Tanács képviselői legközelebb júniusban látogatnak kamaránkba, addig elkészítik a projekt javaslatot, és addig az NKIK is vállalta a helyi vállalkozói igények felmérését.

 

Amennyiben úgy érzi, hogy cége tovább szeretné üzleti kapcsolatait bővíteni, kérjük jelezze az Euro Info Központ felé: Sztanek Olga, Juhász Nikolett (Telefon: 32/520-866, e-mail: eurocenter@nkik.hu)

Csatolt állományok: