A balassagyarmati pályaválasztási kiállításon is közreműködött Kamaránk

Szerző: Kiss Brigitta | 2026. november 6.

 

A néhány héttel ezelőtti salgótarjáni pályaválasztási kiállítás után most a Nógrád megye nyugati felében tanuló általános iskolások számára rendeztek hasonló programot, amelyből ezúttal is tevékenyen kivette részét a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Nógrád megye nyugati felében is megrendezta a kormányhivatal a pályaválasztás előtt álló diákoknak szóló "Szakmára fel!" elnevezésű, hagyományos kiállítást: november 4-én a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ adott otthont a programnak. A rendezvényen a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is közreműködött, támogatva a részt vevő iskolák bemutatkozását.

 

A salgótarjáni eseményhez hasonlóan Balassagyarmaton is fontos szerepet kapott a gyakorlati pályaorientáció. A kamara támogatásával az iskolák lehetőséget kaptak arra, hogy az úgynevezett "Szakma Piactér" keretében bemutassák képzési kínálatukat, és közelebb hozzák a fiatalokhoz az általuk oktatott szakmákat.

 

 

Emellett kamaránk ezúttal is saját VR-pavilonnal várta az érdeklődőket, ahol a diákok virtuális környezetben ismerkedhettek meg különböző szakmákkal.

 

A program célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok ne csak információkat kapjanak, hanem élményeken keresztül is képet alkothassanak a továbbtanulási lehetőségekről és a különböző hivatásokról.