Nagy érdeklődés kísérte a „Vállalkozói iránytű” tanfolyamot

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a „Szövetségben a vállalkozókkal” programsorozat részeként indította el a kezdő vállalkozók számára kidolgozott „Vállalkozói iránytű” tanfolyamot. A program célja az volt, hogy átfogó alapokat nyújtson mindazoknak, akik frissen vágtak bele a vállalkozói létbe, vagy a közelmúltban alapítottak céget.
A képzés iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott: az eredetileg 25 fősre tervezett kurzusra több mint negyvenen jelentkeztek. A tanfolyam két szakaszból állt: elsőként a résztvevők online tananyagot kaptak, amelyet önállóan dolgoztak fel, majd szeptember 30-án az NKIK székházában személyes jelenlétű kontaktórákra került sor. Az előadások egy részét az MKIK, másik felét pedig az NKIK oktatói tartották, biztosítva a széleskörű szakmai rálátást.
A tananyag négy fő témakört ölelt fel: általános vállalkozási ismeretek, üzleti terv készítés, adózás és könyvelés, valamint a krízishelyzetek kezelése. A képzés modern technológiai eszközöket is alkalmazott: a zárótesztet QR-kód segítségével érhették el a résztvevők. A több mint 40 fős csoportból mindenki sikeresen teljesítette a vizsgát, így ők mikrotanúsítványban részesültek.
A tanfolyam sikeres lebonyolítása bizonyította, hogy nagy igény van a kezdő vállalkozók számára nyújtott gyakorlati, naprakész tudásra. A megszerzett ismeretek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nógrádi vállalkozók magabiztosabban és eredményesebben boldoguljanak az üzleti életben.