Kamaránk támogatásával valósult meg a Szakma piactér a salgótarjáni pályaválasztási kiállításon

Szerző: Kiss Brigitta | 2026. október 14.

 

A pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára rendeztek kiállítást október 13-án a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A „Szakmára fel!” elnevezésű eseményen Nógrád megye középiskolái és szakképző intézményei mutatták be képzési kínálatukat, a fiatalok pedig testközelből ismerkedhettek meg a különböző szakmákkal. Az eseményen természetesen Kamaránk is ott volt.

A rendezvény egyik kiemelt helyszíne a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával megvalósuló Szakma piactér volt. Itt a résztvevő iskolák gyakorlati bemutatókkal és kipróbálható feladatokkal várták a diákokat. A fiatalok többek között a cukrász-, a fodrász-, vagy éppen a hegesztő szakmákhoz kapcsolódó tevékenységekbe is betekintést nyerhettek, így nemcsak információkat szerezhettek, hanem saját élményeket is gyűjthettek az egyes hivatásokról.

 

A kamara saját standdal is jelen volt a kiállításon, ahol a tanulók VR-szemüveg segítségével, virtuális környezetben ismerkedhettek meg különböző szakmákkal.

 

 

 

A pályaorientáció a kamara fontos feladata: az ilyen rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok közelebbről is megismerjék a szakképzésben elsajátítható szakmákat, és így megalapozottabb döntést hozhassanak jövőjükről.