Ágazati alapvizsga

Szerző: Balog Violetta | 2021. február 2.

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény és annak végrehajtási rendelete alapján a 2020/21-es tanévtől az eddigi szintvizsga helyett ágazati alapvizsgát tesznek a szakképzésben tanuló középiskolások.

A szakképző intézményben a szakirányú oktatást az ágazati alapoktatás előzi meg, mely magában foglalja az adott ágazat közös szakmai tartalmait a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint.


Az ágazati alapoktatást

  • a technikum kilencedik és tizedik évfolyamán,
  • szakképző iskolában a kilencedik évfolyamon,
  • kizárólag szakmai vizsgára történő felkészítésben (érettségi végzettséggel, valamint második szakmatanulás esetében beszámítás, felmentés nélkül) a szakmai oktatás első félévében kell megszervezni.

Az ágazati alapoktatást szakképző intézményben szervezett ágazati alapvizsga zárja, amely a tanulóknak az adott ágazatban történő munkavégzéshez szükséges szakmai alaptudását és kompetenciáit országosan egységes eljárás keretében méri, és az adott ágazatba tartozó valamennyi szakma tekintetében azonos szakmai tartalmát a képzési és kimeneti követelmények határozzák meg.

 

A szakképző intézmény által szervezett ágazati alapvizsgát a szakképző intézmény oktatóiból, valamint az területileg illetékes gazdasági kamara által delegált elnökből álló vizsgabizottság előtt kell tenni, lebonyolítására a tanulmányok alatti vizsga szabályait kell alkalmazni.

 

Az ágazati alapvizsga teljesítése az év végén adott bizonyítványba bejegyzésre kerül, ez meghatározott munkakör betöltésére való alkalmasságot is igazol. A sikertelenül vizsgázó tanulók magasabb évfolyamra nem léphetnek, mivel a vizsga nem ismételhető.

 

Felhívás

a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által nyilvántartott

ORSZÁGOS ÁGAZATI ALAPVIZSGA VIZSGAELNÖKI NÉVJEGYZÉKBE

történő jelentkezésre

 

1. A pályázat kiírás célja

 

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 91. § (1)-(3) bekezdése alapján a gazdasági kamara az adott ágaztában történő munka végzéshez szükséges szakmai alaptudást és kompetenciát országosan egységes eljárás keretében mérő ágazati alapvizsga megszervezéséhez, az Országos Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki Névjegyzékbe történő felvétel céljából pályázatot hirdet.

 

Az Országos Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki Névjegyzékbe jelen pályázati felhívás alapján lehet jelentkezni.

 

2. A pályázaton történő részvétel feltételei


A pályázaton az a személy vehet részt, aki az ágazati alapvizsga ágazatának megfelelő:

  • szakirányú szakmunkás bizonyítvánnyal és mesterlevéllel, továbbá tíz éves szakmai gyakorlattal, vagy
  • szakirányú technikusi oklevéllel, tíz éves szakmai gyakorlattal, vagy
  • akkreditált felsőfokú szakmai bizonyítvánnyal, tíz éves szakmai gyakorlattal, vagy
  • szakirányú főiskolai, egyetemi diplomával és öt éves szakmai gyakorlattal

rendelkezik és büntetlen előéletű (hatósági erkölcsi bizonyítvány).

 

Előnyben részesül az, aki

  • kamarai vagy gazdasági érdekképviseleti tag, illetve
  • szerepel a vizsgafelügyelői névjegyzékben (adott szakmában/ágazatban).

3. A pályázat benyújtásának határideje és módja:


Pályázni a területi gazdasági kamarák honlapján közzétett ágazatokra lehet.

 

A pályázónak a felhívás mellékleteként megjelentetett pályázati adatlapot, illetve a pályázati adatlaphoz tartozó kötelező mellékleteket papír alapon kell benyújtani.

 

A pályázatok benyújtása folyamatos.

 

A beérkezett pályázatokat a hatályos pályázati feltételekben meghatározottaknak megfelelően a területi gazdasági kamara bírálja el, és ágazati alapvizsga elnöki kinevezési javaslatként továbbítja az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére.

 

A megfelelő ágazati alapvizsga elnöki pályázatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyja jóvá.

 

Az ágazati alapvizsga elnök kinevezése 3 évre szól azzal, hogy az újonnan kinevezett ágazati alapvizsga elnöknek a kinevezést követő 6 hónapon belül – feladatának megfelelő szakmai színvonalon történő ellátása érdekében – vizsgát kell tenni.

 

4. A pályázathoz az alábbi dokumentumok csatolása szükséges:

  • iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata,
  • szakmai önéletrajz,
  • kamarai vagy érdekképviseleti tagság igazolása (amennyiben van),
  • vizsgaelnöki / vizsgafelügyelői / szintvizsga névjegyzékben való szereplés igazolása (megbízólevél, igazolvány másolata),
  • legalább egy gazdasági kamarai tagtól vagy gazdasági érdek-képviseleti szervezeti tagtól származó szakmai ajánlás,
  • szakmai gyakorlat igazolása, alapdokumentummal alátámasztott hivatalos munkáltatói igazolás vagy vállalkozói igazolvány vagy cégkivonat, amely dokumentum nem lehet 30 napnál régebbi dátummal ellátva,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy büntetlen előéletű
  • a pályázó 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványa.

Az Országos Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki Névjegyzékbe történő felvételről a pályázó írásos értesítést és a jogosultságot tanúsító igazolást kap.

 

A pályázatokat postai úton kérjük megküldeni a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara címére: 3100 Salgótarján, Mártírok útja 4.

 

A borítékon kérjük feltüntetni: „Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki Névjegyzék”

 

A pályázattal kapcsolatban további információt nyújt:

 

Csurka Ágnes
Tel.: 70/364-1641; 32/520-876
E-mail: csurka.a@nkik.hu
vizsgadelegáló referens