Üdvözöljük a

ERASMUS+ Gasztronómiai tanulmányút Gradoban

honlapján!

-

ERASMUS+ Gasztronómiai tanulmányút Gradoban

Szerző: Balog Violetta | 2022. január 20.

Kamaránk az elmúlt év októberében ERASMUS+ „Tanuljunk egymástól, hasznosítsuk mások eredményeit is” (2021-1-HU01-KA122-VET-000017897) c. projekt keretében a Marco Polo G.E.I.E olasz partnercéggel közösen egy 15 fős, a vendéglátás területén tevékenykedő gyakorlati oktatói csoportot utaztatott ki Olaszországba, Grado városába.

 A részvétel célja volt, hogy a szakemberek megismerjék az olasz gasztronómia és kultúra jellegzetességeit. A tapasztalatokat egyrészt integrálni tudják saját munkájukba és tanrendjükbe, másrészt pedig hazatérve egy új aspektust tudjanak megmutatni a fiatalabb generáció számára, ezáltal növelhetik érdeklődésüket a vendéglátó ipari szakmák iránt. Jelentős elmaradást mutat a Nógrád-megyei idegenforgalom más szektorokhoz képest, ezért is szeretnénk lehetőséget biztosítani a duális képzésben tevékenykedő vállalkozások számára, hogy az olasz jó gyakorlatok segítségével ők is hozzá tudjanak járulni az idegenforgalom fellendítéséhez.

Rövidtávon a cél tehát a tanulóknak történő szakmaiság átadása, középtávú cél a tanulóknak átadott tudás kamatoztatása, hosszú távú eredményként pedig mindezek által a megyei vendéglátás, turizmus és idegenforgalom fellendülése.
A nagysikerű program keretében a csoport tagjai megismerhették Triesztben az Eataly Központ magas színvonalú gasztronómiai termékeit. Az Eataly név 2 szó fúziójából jött létre: az angol EAT, tehát ENNI, és az ITALY, tehát Olaszország szóból. Az Eataly ma már az egész világon jelen van. Központokat alakít ki, amelyekben megtalálhatóak éttermek, bárok, kávézók, és ahol a bevásárláson kívül főzőtanfolyamokon és kóstolókon tudnak részt venni.

 



Aquileában részt vehettek fagylaltkészítő tanfolyamon, helyben készített mediterrán ebédet fogyaszthattak el a COCAMBO központban, továbbá bevezették őket a kávé világába, az olasz kávékultúra bemutatásával.

 

 

Meglátogatták a BAGATTO kézműves sonkagyárat San Daniele del Friuliban. A Bagatto család egy hatalmas tradíció része, az 50 év alatt szinte semmi nem változott, a nyers sonka boutiquejának is tartják.

 


Megismerhették San Vito al Tagliamentoban az Agricola De Munari családi mezőgazdasági vállalkozást, az almatermesztés és az ebből készült termékek a fő profil, de két féle földimogyorót is termesztenek.

 


A kenyér- és pizza tésztakészítési képzésben és kóstolón vehettek részt Gradoban, az Al Doge étteremben egy pizza- és kenyérkészítő mesterrel.

 

 

Meglátogatták a Citta Fiera-ban lévő Academia del Gusto magas színvonalú vendéglátóipari gyakorlati tanműhelyét, amelyben az olasz és a friuli-i konyhát is népszerűsítik.

 

 

A projekt keretében 2022. májusában is lehetőséget biztosítunk újabb 15 fő számára, a részletes programmal és a részvétel feltételeivel egy későbbi időpontban adunk tájékoztatást!