Magyarország rendezheti a 2018-as szakmunkás Európa-bajnokságot

2014. május 15.

Magyarország rendezheti 2018-ban a fiatal szakemberek európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt, a  WorldSkills Europe nemzetközi szervezet közgyűlésének szerdai döntése szerint.

    A bajnokságot minden második évben tartják meg más-más tagországban. A 2018-as versenyre Norvégia és Magyarország pályázott, és a szerdai döntés alapján 17:8 arányban Magyarország nyerte el a rendezési jogot.

    A fiatal magyar szakemberek 2008 óta vesznek részt ezen a megmérettetésen, legutóbb Belgiumban öt arany, egy ezüst és öt bronzérmet nyertek el a magyar versenyzők.

    Az idei verseny a franciaországi Lille-ben lesz október elején, 2016-ban pedig a svédországi Göteborgban rendezik a bajnokságot, ahol szintén népes csapattal vesznek majd részt a magyarok.

    A magyar kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) között 2010-ben kötött szakképzési keretmegállapodás értelmében 2011-től a WorldSkills (szakmák olimpiája) és az EuroSkills (fiatal szakemberek európai bajnoksága) versenyekkel kapcsolatos feladatokért az MKIK a felelős.

    A kamara a kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a gazdaság szereplőinek bevonásával 2011-2013 között teljes körű reformot hajtott végre a szakképzés rendszerében, így például 2013 szeptemberétől bevezették a duális szakképzés rendszerét Magyarországon - hangsúlyozta az MKIK.

    Az MKIK közölte, Magyarország Belgiumban a 23 ország közül a 6. helyen végzett. A dobogós versenyzők teljesítményük elismeréseként miniszterelnöki ösztöndíjat kaptak.

    A belgiumi sikerekre építve, a szakképzésben jelenleg is zajló változások, valamint a szakmunkás pálya népszerűsítésének egyik eszközeként a kamara 2013 decemberében, a térségben elsőként pályázta meg a 2018-as EuroSkills megrendezésének jogát. Az  EuroSkills Budapest 2018 verseny a magyar kormány teljes körű támogatásával valósul meg.