Megjelent a duális képzés 2020. évi kézikönyve

Szerző: Balog Violetta | 2020. október 7.

Az MKIK gondozásában elkészült kiadvány célja, hogy a vállalkozásokat segítve minden részletére kitérve bemutassa az új szakképzési rendszert, átfogó képet adva az új keretekről, fogalmakról, a gyakorlati képzés helyébe lépő szakirányú oktatásról, az együttműködések formáiról és a finanszírozás változásairól. 

2020. január 1-jén hatályba lépett a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény, majd 2020. február 7-én a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Kormányrendelet. E két jogszabály teljesen új keretbe foglalta a duális szakképzést, a változás célja pedig az volt, hogy fokozatosan keresletvezérelt, a módszereiben is a végeredményre koncentráló, a munkaerőpiachoz rugalmasan  alkalmazkodó szakképzési rendszer jöjjön létre, illetve minőségi képzés valósuljon meg.

 

E folyamat komoly változást jelent a szakképzésben részt vevő szereplők számára, és erőteljes elköteleződést vár el a duális képzésben partner vállalkozásoktól. Ennek eredményeképpen a szakképzési munkaszerződéssel foglalkozatott és a duális képzési idő alatt megismert, jó teljesítményt nyújtott tanulók megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező munkaerő-utánpótlásként állnak az időt, energiát, adott esetben forrást sem sajnáló és befektető vállalkozások rendelkezésére.

 

A kiadvány nem feledkezik meg a kifutó rendszerben még évekig működő tanulószerződésekről sem, hiszen bár a rendszer megújul, a szakképzésben szerepet vállaló szervezetek azonban többnyire már évek óta partnerek a képzésben. Ugyancsak kitekint a felsőoktatásban folyó duális képzés szabályozására is.

 

A kiadvány anyaga digitális verzióban a https://tanuloszerzodes.hu/dualis-kepzessel-a-munka-vilagaban/ oldalon is elérhető.