Gyakran ismételt kérdések a mesterképzés kapcsán

Mi a jelentkezési határidő a képzésre, vizsgára?
A jelentkezéseket folyamatosan fogadjuk, ezért jelentkezési határidő nincs. A képzés indulását követően, viszont nem áll módunkban jelentkezést fogadni, csak a következő csoportba, tehát utólagos becsatlakozási lehetőség nem áll rendelkezésre.
A csoportok a megfelelő létszám elérésekor indulnak, amiről előzetesen értesítést
küldünk.


Mikor indul a mesterképzés?
A mesterképzések és -vizsgák szervezésének feltétele a megfelelő résztvevői létszám elérése. A minimum létszám szakmától függően 4-8 fő.
Jelenleg 45 szakmában szerezhető mesterlevél, így nem indul minden évben képzés egy adott szakmában. Mesterképzésre jelentkezni, azonban bármikor lehetséges, hiszen a jelentkezések fogadása folyamatos. Kamaránknak a beérkező jelentkezések fontos információt adnak a létszámok tervezéséhez.

A képzéseket évről évre a felmerülő igények alapján szervezzük, ezért indításukat meggyorsítja, ha Ön felveszi a kapcsolatot kamaránkkal és értesíti a szakmabelieket is a jelentkezés lehetőségéről.

Képzéseink és a vizsgák is legtöbbször az év második felében zajlanak. A mesterlevelek ünnepélyes átadására, ezért általában november-december hónapokban kerül sor.


Mikor lesz mestervizsga? Mikor kapom meg a mesterlevelet?
Képzéseink is legtöbbször az év második felében zajlanak, ezért a vizsgák és a mesterlevelek ünnepélyes átadására általában november-december hónapokban kerül sor.


Mennyi ideig tart a mesterképzés?
A képzés időtartama a képzés óraszámától és ütemezésétől függően 2-5 hónap.

 

Mit tartalmaz a mesterképzés?
A mestervizsgákra felkészítő komplex képzések tartalma:


Szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek: 110 óra
- Cukrász, Pincér és Szakács szakmákban: 180 óra
Pedagógiai módszertani ismeretek elmélet és tréning: 40 óra
Vállalkozásvezetési ismeretek e-learning formában: 30 óra.


Minden nap van oktatás?
Nem, az oktatási napokat az iskolai munkahéttől függetlenül, egyedileg szervezzük.
Szervezéskor - amennyire lehetséges - igyekszünk figyelembe venni a résztvevők igényeit, munkabeosztását.
Hetente átlagosan 2-3 alkalommal vannak órák – délelőtt, délután, este vagy akár hétvégi napokon.
A teljes órarendet előzetesen, legkésőbb a képzés indulásakor rendelkezésre bocsátjuk.


Mi történik akkor, ha véletlenül nem tudok részt venni az órán?
Támogatott mesterképzések esetén a megengedett hiányzás mértéke: 20%
Egyes modulok (pl. a vállalkozásvezetési ismeretek moduljai) e-learning formában kerülnek megszervezésre. Ez lehetővé teszi, hogy az adott tananyagot bármikor és bárhol, önálló felkészüléssel lehessen elsajátítani. Csupán egy digitális eszközre (pl. laptop, számítógép, okostelefon) és internetkapcsolatra van szükség.
Önköltséges mesterképzés esetén az órákon történő részvétel nem kötelező, de a sikeres vizsga érdekében ajánlott minél több órán részt venni.


Személyesen kell részt venni az órákon, vagy a képzés online is végezhető?
A szakmai és pedagógiai módszertani képzések – interaktív, gyakorlatorientált, illetve tréning jellegükből fakadóan – személyes jelenléttel kerülnek megszervezésre, online formában nincs lehetőség részt venni az órákon.
A vállalkozásvezetési ismeretek moduljai, azonban - az előzőektől eltérően - elektronikus tanulás (e-learning) útján sajátíthatók el. Ilyen formában a tananyagot bármikor és bárhol, önálló felkészüléssel el lehet sajátítani. Csupán egy digitális eszközre (pl. laptop, számítógép, okostelefon) és internetkapcsolatra van szükség.

Önköltséges képzés esetén az órákon történő részvétel nem kötelező, de a sikeres vizsga érdekében ajánlott minél több órán részt venni.
Támogatott mesterképzések esetén a megengedett hiányzás mértéke: 20%


Van-e a mesterképzéshez kapcsolódóan tankönyv, ami segíti a vizsgafelkészülést?
A mesterképzésekhez és a vizsgákra történő felkészüléshez mind papír alapon, mind elektronikus formában, térítésmentesen biztosítjuk az oktatási jegyzeteket minden modulhoz (az e-learning moduljait kivéve).


Mit tartalmaz a mestervizsga, hol találok erről információt?
A mestervizsga bemeneti feltételeiről, a vizsga szerkezetéről, tartalmáról az adott szakma Képzési és Kimeneti Követelményeiben (KKK) talál részletes tájékoztatást.


Másik vármegyéből szeretnék képzésre jelentkezni Önökhöz, mit tegyek?
Mestervizsgára kizárólag annál a területileg illetékes gazdasági kamaránál lehet jelentkezni, amelynél az Ön által képviselt vállalkozás (tulajdonosa, alkalmazottja) regisztrációra került, vagy az Ön lakóhelye, tartózkodási helye található. A külföldön lakó, magyarországi címmel nem rendelkezők bármelyik kamaránál jelentkezhetnek.
A területileg illetékes kamara irányíthatja át Önt Nógrád vármegyébe. Az átirányítást ők kezdeményezhetik írásban, kamaránknak, pedig szintén írásban kell visszajelezni a befogadásról. Az Ön átirányításának kezdeményezéséről, tehát a területileg illetékes kamara dönt, az Ön átirányításának befogadásáról, pedig a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.


Nógrád vármegyén kívül, másik vármegyében szeretnék képzésen részt venni. Mi a teendő?
Mestervizsgára kizárólag annál a területileg illetékes gazdasági kamaránál lehet jelentkezni, amelynél az Ön által képviselt vállalkozás (tulajdonosa, alkalmazottja) regisztrációra került, vagy az Ön lakóhelye, tartózkodási helye található. A külföldön lakó, magyarországi címmel nem rendelkezők bármelyik kamaránál jelentkezhetnek.
Amennyiben a területileg illetékes kamara az Ön által képviselt vállalkozás esetében a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) és az Ön lakóhelye, tartózkodási helye Nógrád vármegyében található, akkor az NKIK irányíthatja át Önt másik vármegyébe. A jelentkezéshez szükséges dokumentációt az NKIK-hez kell eljuttatnia. Első lépésben az NKIK dönt jelentkezésének befogadásáról, vagy elutasításáról, illetve hiánypótlást írhat ki. A befogadás után dönthet jelentkezésének átirányításáról, majd írásban kezdeményezheti az átirányítást. Mindazonáltal az is előfordulhat, hogy a vármegyében szerveződik csoport, mert vannak regisztrált jelentkezők. Átirányítás esetén a befogadó kamarának szintén írásban kell
visszajeleznie a befogadásról.
Az Ön átirányításának kezdeményezéséről, tehát az NKIK dönt, az Ön átirányításának befogadásáról, pedig a befogadásra felkért kamara.

Átirányításra általában akkor kerül sor, ha az adott szakmában a vármegyében – pl. a jelentkezők alacsony létszáma vagy a szigorú képzési és vizsgafeltételek miatt – néhány éven belül nem várható csoport szervezése.