Nyári diákmunka szakképzési munkaszerződéses tanulók esetén
A nyári szünetben sok tanuló keres ideiglenes munkalehetőséget, azok is, akik szakképzési munkaszerződés keretében vesznek részt szakirányú oktatásban. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Nincs jogi akadálya, hogy ők másik munkáltatóval másik munkaviszonyt (vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt) létesítsenek, és így a nyári szabadságuk idején más (munka)szerződés keretében dolgozzanak. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §-ának (4) bekezdése alapján a munkáltatót tájékoztatni kell a párhuzamos jogviszony létesítéséről, azonban csak alapos okkal akadályozhatja meg (például az Mt. 6. § (2) alapján, ha a munkáltató jogos érdekét sértené a második jogviszony, többek között ha a konkurenciával kötne szerződést a tanuló).
Fontos azonban megjegyezni, hogy ha a foglalkoztató a diákmunkával kapcsolatban támogatást vagy kedvezményt kíván igénybe venni, annak feltételeit szükséges pontosan megvizsgálni, ugyanis lehetséges, hogy a fennálló munkaviszony (a szakképzési munkaszerződés) kizárja a tanulót a támogatásból, illetve annak célcsoportjából; vagy éppen a gazdálkodó szervezetet zárja ki a feltételrendszer a szakképzési munkaszerződésre tekintettel igénybe vett adókedvezmény miatt.
Például a meghirdetett nagy „Nyári diákmunka 2023” program esetén is így van:
A célcsoportból van kizárva minden olyan fiatal, akinek van foglalkoztatásra irányuló érvényes jogviszonya, a hirdetmény szerint:
„A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:
- 16–25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,
- szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és
- foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.”