Üdvözöljük a

SkillsHungary Nemzeti Döntő 2014

honlapján!

-

SkillsHungary Nemzeti Döntő 2014

2014. március 6.

Az idén első alkalommal önálló programként megrendezett SkillsHungary Nemzeti Döntő látványos rendezvényén Nógrád megyéből a Szondy György Szakiskola, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola tanulói vehettek részt látogatóként. A tanulók utaztatását a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara biztosította. A tanulók megfigyelhették, hogyan versenyeznek az ifjú szakmunkások, milyen új technikákat, eszközöket használnak. A standok egy részén próbára is tehették magukat a látogatók. Ki lehetett próbálni a targonca- szimulátort és a hegesztő- szimulátort, aki az egészségügyi szakmacsoport iránt érdeklődik, intubálhatott, infúziót köthetett be, persze csak egy speciális bábunak. Sok élménnyel gazdagodtunk, és reméljük, az elkövetkezendő években lesznek Nógrád megyei versenyzők is!