Üdvözöljük a

Kiemelt figyelem irányul a kis- és középvállalkozásokra a következő uniós ciklusban

honlapján!

-

Kiemelt figyelem irányul a kis- és középvállalkozásokra a következő uniós ciklusban

2020. szeptember 16.

Szakmai konzultációt szervezett a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) a helyi kis- és középvállalkozók számára. Az iparkamara salgótarjáni központjában rendezett eseményen Dobos Balázs gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a 2021-2027-es uniós programozási időszak főbb stratégiai irányai már tisztázottak. Ugyanakkor a KKV Roadshow keretében szeretnék elérni a lehető legtöbb vállalkozót, hogy megismerjék az ő véleményüket is a részletkérdésekben. Kiemelte, hogy a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor fejlesztésére a következő hét évben is jelentős mennyiségű forrás jut, ez a teljes időszaki keret mintegy 30 százalékát jelenti.

Varga Béla, az NKIK általános alelnöke bevezető beszédében kiemelte, hogy Nógrád megyében elsősorban a kis- és középvállalkozások meghatározóak, így nagyon fontos megismerni, milyen lehetőségek, források állnak a rendelkezésükre.

 

Dobos Balázs elmondta, hogy a 2010 óta folytatott “pragmatikus és patrióta gazdaságpolitika”, továbbá a tavalyi évben elfogadott KKV Stratégia jelöli ki a kis- és középvállalkozások támogatásának fő irányait. Hangsúlyozta, hogy lehetőséget szeretnének teremteni minden magyar kkv számára a szervezeti és technológiai megújulásra.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára bemutatta a következő időszak három fő támogatási irányát is. Annak érdekében, hogy minden kkv lehetőséget kapjon a megújulásra, az első támogatási formát a lehető legszélesebb körre fogják kiterjeszteni. Szakítanak azzal a szemlélettel, hogy a különböző fejlesztésekhez más-más helyre kell beadni a pályázatokat - a jövőben egyetlen helyen lehet majd ezt megtenni. Fontos változás az is, hogy a szolgáltatói szektor számára is megnyílnak ezek a lehetőségek. A támogatások alapvetően visszatérítendőek lesznek, azonban plusz teljesítmény hatására átfordulhatnak vissza nem térítendő támogatássá is. Ezzel a pályázókat jobb teljesítményre ösztönzik, ráadásul, mivel gyakorlatilag egy ingyen hitelről van szó, azonnal folyósítható a teljes összeg. A pályázatokat negyedéves vagy féléves ciklusok mentén hirdetik majd meg.

 

Külön támogatást kaphatnak majd a kiemelt növekedési potenciállal rendelkező kkv-k. Náluk cégre szabott, partnerség alapú fejlesztést lehet megvalósítani. Az anyagi támogatáson túl segíteni tudják a cégek exportpiaci megjelenését és tanácsadási szolgáltatásokat is biztosítanak számukra ahhoz, hogy saját márkát vagy terméket fejlesszenek. A jövő kiemelt iparágaiban tevékenykedő vállalkozások is külön támogatásra pályázhatnak majd.

 

Dobos Balázs kiemelte, hogy több olyan trend van, amibe minél előbb be kell kapcsolódnia a hazai vállalkozásoknak, ilyenek például az energiahatékonysági beruházások. Szeretnék, ha a kkv-k gyártói oldalról is be tudnának kapcsolódni ebbe a zöld folyamatba, és ezeket az energiahatékonysági beruházásokat hazai vállalkozók tudnák kielégíteni. Ezért nekik külön támogatási programot indítottak, melyet a következő időszakban is szeretnének folytatni.

 

Zárásként Dobos Balázs felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy még ebben az évben is lehet olyan forrásokra pályázni, melyek már ezt a logikát követik. A kreatív iparnak tízmilliárd forintos keretösszegű, az élelmiszeripari középvállalatoknak, valamint a szabad vállalkozási zónákban működő, mikro- és kisvállalkozásoknak pedig ötmilliárd forintos keretösszegű felhívást hirdettek meg.

 

Az egyszer használatos műanyagok betiltása kapcsán a műanyagipari vállalatok technológiaváltásához kapcsolódóan is meghirdettek egy tíz milliárd forint keretösszegű felhívást. Hazai forrásból egészségipari cégek is pályázhatnak technológiai újításokra, erre összesen 35 milliárd forint jut majd. A következő időszakot szeretnék minél hamarabb elindítani, így már 2021 elején konkrét pályázati felhívásokra lehet számítani.